Megyaszay István

  • Megyaszay István, basszusgitáros, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára

    "Azok közé a zenészek közé tartozom, akiknek a hobbijuk is a zene. Nem tudok jobb kikapcsolódást mint leülni itthon és akkordmenetekre improvizálni, gyakorolni. Imádok hátonpörögni a Trio Targettel vagy Lukács Petával, Dandó Zolival és Tornóczky Ferivel, vagy megváltani a világot Temesi Bercivel, Szappanos Gyurival, Jülek Erikkel a Budapest Electric Bass Band-ben. Persze olyan nap is akad, amikor éppen nincs zene. Ilyenkor igyekszem minél több időt a családommal tölteni, esetleg elmegyek motorozni egy nagyobb kört, vagy kiváló és nagy számú barátaimra bízom magam, akikkel élmény minden sör. ...

    Rövid távú tervem az, hogy befejezzem végre első saját albumomat, melynek megjelenését idénre terveztem. Most már látom, hogy ez csak jövőre fog megvalósulni, de nem bánom, mivel olyan lemezek miatt kellett elhalasztani saját munkáimat, melyek nagyon közel állnak a szívemhez. Akár külön-külön is elég nagy horderejűek lennének egy-egy évre, nekem most három, három és fél ilyen album jutott az utóbbi hat hónapra. Még így visszagondolva is fantasztikus időszak volt, hiszen felvettük a ZoZo és az Eastwing zenekar második nagylemezét, a Freedom Jazz Kvartett első albumát, melyen pont az én egyik dalomban játszik együtt a két hazai jazz legenda, Babos Gyula és Szakcsi Béla bácsi, valamint még Temesi Berci barátom Satisfied című lemezére is került két szerzeményem. Négy album kerül idén a karácsonyfa alá, legszebb ajándék egy muzsikusnak. Mik a hosszútávú terveim? Szeretnék minél több helyen, minél több jó zenésszel együtt játszani!"
     
    Basszusgitár tanár · 2015. szeptember 1. óta · Budapest
  • basszusgitár szakértő
Tanulmányok

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30